Ma felhívott a sokat emlegetett védőnő, hogy tegyük már át az idézésünket egy másik napra, mert nem ér abban az időpontban, amikorra beidézett. Határozott jellemfejlődésen mentem keresztül, amikor nem dörgöltem az orra alá, hogy akkor miért nem küldött inkbb egy újabb idézést?
Az anyaság jellemfejleszt (:
Ha már szó volt a mintagyerekekről, akkor álljon itt néhány szó a környékünkön lakó mintaszülőkről. Az élmény eléggé friss, így az elfogultság mértéke a szokásosnál is nagyobb, mert noha Macifiúval délután sikerült aludnunk egy kicsit, a délelőtti játszóterezést így sem sikerült kiheverni.
Reggel fél 7-kor, amikor Maciapu épp a reggeli neocitránját itta, azon panaszkodtam, hogy mostanában bezártnak érzem néha magam. Program lenne elég, meg ismerős is, akit meglátogathatnánk, de Maciboy így is sokat van távol a háztól, én meg ugye masszívan próbálom építeni a napirendjét, így aztán nem jó az, ha sokszor megyünk mindenfelé. A nagy önsajnálatom végül odáig fajult, hogy elmentem sétálni délelőtt az egyik környékbeli anyukával. Ő kicsit olyan itt nálunk, mint a Sex and the cityben a new yorki úridáma, akivel jóban kell lenni, ha valaki is akarsz lenni.
A séta jó volt, megbeszéltük a gyerekes gondokat, semmitmondó társalgás, de a paramamik lelkét melengeti. Elkanyarodtunk a játszótérre is, ahol kiderült, hogy kísérőm mindenkit ismer, így aztán 10 perc után már én is ismertem mindenkit. Látásból eddig is köszöngettünk már egymásnak (hiába, nem nagy hely ez a Pomáz), de beszélgetésig soha nem jutottunk el. Utólag azt kell mondjam, bárcsak ne is jutottunk volna. Egy óra alatt ugyanis a hülyeség mélységes mély bugyrait sikerült kimerítenünk oltástémában, és ha nem lépek időben, akkor beszerveztek volna egy MLM előadásra is.
Első lépésben a legidegesítőbb az volt, hogy a megjelent szülők mind mintaszülők voltak. Karrierjüket (?) feladták, most alig van pénzük, de a lényeg úgyis a gyerek, otthon ülnek már minimum 2 éve, nagy átlagban most újítottak be kistesót, tehát az elkövetkező 3 évben munkahelyi szocializációs kényszerük nem lesz. Megszállottan várják a kormányváltást, és ami a legviccesebb: engem holmi szentként tisztelnek, miután kiderült számukra, hogy Maciapu a egy konzervatív médiumnál tengeti napjait. Rá kellett jönnöm, hogy ebben a “természetes szülők nagyon magyar nevű gyerekekkel” klubban valóságos nagyasszony lehetnék. Enyém lehetne a jog, hogy irányt mutassak, hogy véleményt alkossak, programokat szervezzek, a társaságot bővítsem és igazi mintaszülő legyek mások számára. Ehelyett én hazasunnyogtam és gyorsan felhívtam Maciaput, hogy elsírjam neki, hogy mostantól a lábam sem merem majd kitenni a házból, ha süt a nap.
Pedig holnap sütni fog.
Van egy internetes fórum, ahol a terhességem kezdetétől fogva gyakran megfordultam. Olyan anyák dumálgatnak itt egymással, akik 2009 augusztusára várták a babát. A közösség és a témák is egészen jók voltak (leszámítva a fórumokon tipikus megmondósak és sértődékenyek párharcát) mindaddig, amíg meg nem születtek a gyerekek. Azóta vagy hencegni járnak oda az emberek, vagy csak azért, mert épp pánikba estek valamiért, és nem tudják mit kell csinálni (az egyik legviccesebb ilyen hsz arról szólt, hogy szösz ment a gyerek szemébe és mostmileszúristen). Engem leginkább a hencegők idegesítenek. Van, aki a gyereke súlyával kérkedik, van, aki azzal, hogy már átfordul, feltámaszkodik, tárgyért nyúl és megfogja, gőgicsél, énekel, hangot utánoz. Azon kívül, hogy mindezzel megnyomorították a fórum hangulatát, volt olyan anyuka (szegény a naívak táborát gyarapítja), ai komolyan fontolóra vette, hogy az ő csemetéje bizony fejlődésben visszamaradt, mert 2 hónaposan még az éjszakát sem alussza át. Hiába, rajtam (és az imént említett anyukán kívül) mindenki másnak mintagyereke van.
Így jártam a Ringatón is a minap egy anyukával, akinek a babája Ábelnél 3 héttel idősebb. Én sok különbséget nem veszek észre a két gyerek között, kivéve talán, hogy a kislány egy kicsit kisebb Macifiúnál (ami szerintem tök normális), mindenesetre az anyukában ez akkora pánikot keltett, hogy hevesen kezdte magyarázni, hogy az ő kislánya már 7 kiló (féllel több, mint Ábel) és 2 hetes kora óta átalussza az éjszakát és csak anyatejjel eteti (hogy ez miért nagy szám, azt nem tudom, de mindenesetre demonstratív céllal minden ringató alatt megszoptatja).
Nem tudom, hogy miért kell ekkora versenyt csinálni a gyerekbizniszből, és miért kell elbizonytalanítani a sok kismamát a mintagyerekek történeteivel, hiszen az igazán őszinte beszélgetésekből hamar kiderül, hogy amikor a gyerek átalszik egy éjszakát, akkor azért szopizni felkelt ám esetleg kétszer is, amelyik baba “beszél”, az pedig egyszerűn az anyukája hanglejtését utánozza. Ha pedig még ez sem nyugatná meg az újdonsült anyukát, akkor érdemes a youtube-on megnézni a sok lüke videót az állítólagos csoda- és mintagyerekekről, amikből hamar kiderül, hogy legtöbbjük nem más, mint egy elragadóan cuki 3 hónapos.
Macifiúnak nem csupán félnévnapja volt ma, de egyben elérte a 3 hónapos kort is. Saját mérésem szerint 6530 gramm és 68 centi (kíváncsi vagyok, hogy a védőnő mit mér majd). Sokat mosolyog, utánozza a hanglejtésünk, éber, a hangom felé fordul, és néha már olyan, mintha elkezdene nyúlni is egyes tárgyakért. Egyelőre azt veszem észre, hogy a feltűnően színes dolgok érdeklik, és ha meglát valami különösen vonzót, akkor látni az arcán ahogyan erőlködik, hogy megérintse a kezével. Elképesztő néha azt látni, hogy egy számunkra ennyire természetes mozdulat mekkora koncentrációt igényel ilyen fiatal korban.
Sok anyuka mondja, hogy 3 hónapos korra már megismerte a gyereke jellemét, beállt náluk a napirend, megtanulta megkülönböztetni a sírásokat, a gyerek pedig egyedül is játszik már hosszú perceket. Nos, vagy én vagyok a világ egyik legrosszabb anyukája, vagy a gyerekem egy igazi különc, de mi még mindig küzdünk a fent említett dolgokkal. Nem mindig tudom megállapítani a sírások okát, a napirenden az elmúlt egy hétben rengeteget dolgoztam, de még így sincsen meg (erről majd legközelebb), a gyerek jelleme pedig még mindig talány számomra, csakúgy mint az, hogy mi a fenét is tudna egyedül játszani ennyi idős korban. Az egyetlen igazi nagy eredményünk, hogy az elmúlt héten már 5 éjszakát átaludt.
És ez az egész így jó, ahogyan van.
Megkockáztatom, hogy a blog kezd egyre inkább egysíkúvá válni, ha minden bejegyzésben a védőnő szerepel, de nem állom meg, hogy el ne mondjam, hogy Macifiú apukája a minap hivatalos levelet kapott a Polgármesteri Hivataltól. Akárcsak az egyszeri ember, minket is rögtön elfogott az izgalom, hogy mi a fene lehet az, amit a Hivatal (igen, nagy H-val) írásban szeretne közölni velünk. Nos kiderült, hogy a hiperaktív védőnőnk szórakozik, és valamiért úgy gondoja, hogy noha egy hete voltam nála meghallgatni a sületlenségeit, idézési értesítést kell küldenie arról, hogy legyünk szívesek megjelenni macifiú 3 hónapos státuszvizsgálatán. Biztosan csak az érzékeny hormonrendszerem tette, de ezen kicsit felhúztam magam, meg azon is, hogy mi a fenének kellett ezt Maciapunak címezni. Mintha védőnő az én szoptatással terhelt agyamban már nem is bízna. Megírjuk a “zurának”, hátha akkor nem felejtődik el.
Nyasgem.
Macifiú kb. fél órája üvölt, megvolt a azoptatás, a dúdolgatás, a rázogatás, a szellőztetés, a pelenkázás, de ő üvölt rendületlenül, és szinte már látni, ahogyan lilul a feje. Csüggedten és egy hatalmas sóhaj közepette Macifiú apukájára néztem:
- Most mit csinálunk ezzel a gyerekkel? – a másodperc tört része alatt jött a válasz:
- Felneveljük.
Hát ja.
A védőnőnk furcsa egy lélek. Azt ugye írtam már, hogy gyereket mérni nem nagyon tud. Fontos tulajdonsága még az is, hogy az elsőgyerekes anyuka sok hasznát nem tudja venni, mert az ember bármit kérdez tőle, csak annyit mond, hogy nem kell izgulni, ez teljesen normális. Mondjuk ez elsőre nem tűnik akkora bajnak, mármint az, hogy lelket ölt az emberbe, de én például utálom, hogy magyarázatokat nem ad a dolgok mellé. Ha a kérdés ugyanis úgy szól, hogy ezt vagy azt miért így csinálja a gyerek, a válasz akkor sem egy gyereklélektani fejtegetés, csupán annyi, hogy ez így jó. Hamar megszokja így az ember, hogy a szükségesnél több infót ne próbáljon meg megosztani a védőnővel, illetve felesleges kérdéseket meg végképp ne tegyen fel.
A minap egy óvatlan pillanatban azonban elfelejtettem ezt az alapszabályt, és a kelleténél több infót osztottam meg vele. Arra a kérdésre ugyanis, hogy hogy van a császármetszéses hegem, válaszként egy bővített mondatban elmondtam, hogy szuperül, csak a terhességi csíkok és a hasam megváltozott alakját nem szeretem. Ő erre a világ legnagyobb természetességével csak annyit mondott: – Ja, azzal nem kell foglalkozni. Meg kell plasztikáztatni. Én is megcsináltattam…. És ahogyan a hasához nyúlt egy pillanatra elfogott a rettegés, hogy meg is mutatja mindjárt.
Mert ennyire jó barátok azért nem vagyunk.
Bekövetkezett, amire oly régóta várunk, Macifiú végigaludta az éjszakát. A témában kevéssé jártasak kedvéért azért megjegyzem, hogy ez nem teljesen azt jelenti, mint amit várna az ember, hiszen az én ízlésem szerint Bogyó még így is borzasztóan korán kelt (fél 7kor), ám mégis biztató, hogy a kisfiunk immár 9 hosszú órát is képes volt eltölteni az anyja melle nélkül.
Haladunk mi, kérem szépen.
A hétvégén nagyon megörültünk a jó időnek, és rögtön ki is találtuk, hogy a pomázi utcákon való kóborlást lecseréljük egy igazi kirándulásra. El is indultunk Gödöllőre, gondolván, hogy megnézzük a kastélyt, eszünk valamit és sétálgatunk. Nagy csalódás volt, hogy az egyébként magát akadálymentesként hirdető kastélyt nem lehet babakocsival megnézni. A recepción azt mondták, ennek műtárgyvédelmi okai vannak.A kengurut ugyan tudtak volna adni, de abba pici gyereket nem nagyon lehet beletenni (gerincvédelmi okokból), nagyot meg nem igen lehet cipelni (szülői gerincvédelelmi okokból). Nem bírom felfogni, hogy a kerekesszék és a babakocsi miben különbözik egymástól, illetve azt sem, hogy akkor miért nem lehet esetleg egy kisebb babakocsit kölcsönözni a ruhatárban hasonlóképpen ahhoz, ahogy ezt a kerekesszékkel is teszik. Duzzogva hagytuk magunk mögött Gödöllőt, ám a poszt pozitív kicsengéséhez meg kell jegyeznem, hogy így legalább barangolás közben rátaláltunk a vácrátóti botanikus kertre, ami egyszerűen gyönyörű, és nem mellékesen, babakocsival is teljes egészében bejárható.
Valamit valamiért
Közlekedni gyerekkel nem egyszerű, még akkor sem, ha minden eszközünk adott a dologhoz. Nekünk például van Chicco babahordozónk, ami autósülésként is használatos, valamint van babakocsink (Graco Quattro Tour), amit szeretünk, viszont az én C3-asom annál kevésbé. A QT ugyanis nagyon jó kocsi (nagy, bolygósítható kerekei vannak, állítható karú és több fokozatban dönthető), viszont ennek megfelelően eléggé nehéz is – 15 kiló. Ha mindennek cipelése nem lenne még elég, általában egy sima kiruccanáshoz is kell a pelenkázótáska, ami újabb cipelendő súlyt jelent. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy bevásárolni igazán csak ott tudok egyedül a gyerekkel, ahol van bevesárlókocsi, hiszen arra csak rá kell pakolni a hordozót, és akkor legalább ketten együtt is be tudunk menni. (Babakocsival nem is próbáltam még bevásárolni, mert elképzelni sem tudom, hogyan kell tolni a kocsit és vinni a kosarat egyszerre.) Vannak viszont olyan helyzetek, ahol nincsen bevásárlókocsi, illetve a babakocsi sem fér, ilyenek például napjaink oly divatos plázái. Kreatív anyukaként azonban nagy mellénnyel arra gondoltam, hogy pillanatokon belül orvosolni tudom ezt a problémát is, így a Tesz-veszen leütöttem egy Naniát, ami egy kerekes hordozó. Elég csak az autóban tárolt ülést rápattintani a vázra, és már mehetünk is plázázni. Súlyát tekintve az egész csupán 5 kiló, és használatban is meglepően masszívnak tűnik.
Gyerekkel azonban a dolgok soha nem ilyen egyszerűek, és az ugyan kreatív, de nagyon naív anyukának rögtön pofára kellett esnie. Tegnap elmentünk bevásárolni, és amikor ráemeltük a hordozót a bevásárlókocsi tetejére, akkor derült ki, hogy a Nania hordozója pontosan illeszkedik a megfelelő vázhoz, viszont a speciális alakja miatt nem lehet biztonságosan rátenni a bevásárlókocsira, mert egyszerűen lecsúszik róla.
Mikor tanul már meg ez a gyerek járni?!
| idézés 2.0 « P… on idézés | |
 | adryreka on éjjenéjjen :) |
 | krettyenet on éjjenéjjen :) |
