8. hónap 2010/04/19

Megint elmaradtam a szokásos hófordulós poszttal. Mentségemre legyen mondva, hogy nagyon sok minden történt megint a közelmúltban. Először a bébiszitter keresés tartott lázban, aztán azon aggódtam, hogy mikor megyek vissza dolgozni és hogyan. Mackó mindeközben növöget, április 8-án 9680 grammot nyomot. A hosszát nem nagyon tudom lemérni, de valahol 76 és 78 körül mozog. Mozog, mert a gyerek tényleg mozog, mostanra egy igazi perpetuum mobile lett. Felfedezte a forgás tudományát, amit még éjszaka is szorgalmasan gyakorol (nagy örömünkre, mert félálomban ugyanis néha elfelejt hasról visszafordulni, hason viszont nem tud aludni, így aztán marad az éktelen vonyítás a segítségért), az utóbbi pár napban pedig az a kedvenc elfoglaltsága, hogy ülésből négykézlábra áll, majd pedig visszaül.

A korábban annyira nyugis kissrác mostanra egy időzített bomba lett, ami mellett semmi másra nem tud figyelni az ember, legyen az házimunka, email vagy egy telefonbeszélgetés. Ez a szokásosnál is fárasztóbb, mivel a hónapok múltával anyuka is kezd már egy kicsit befordulni. Nem is olyan régen olvastam egy amerikai cikket (bocs, hogy nincsen link, de lusta vagyok előbányászni) arról, hogy az anyukák a baba 5 hónapos korában szoktak befordulni. A szülés után 5 hónappal már a napi tevékenységek többsége rutinná válik, elkezd hiányozni nekik a felnőtt társaság, és ilyenkorra szokott a család is betelni a csecsemő újdonságával magára hagyva ezzel az anyát. Nálunk annyiból más a helyzet, hogy egyrészt kicsit kitolódott ez az időpont, másrészt viszont sok segítségünk a családtól eddig sem volt (erről nem ők, hanem a körülmények tehetnek), így aztán a segítség elmaradása nem jelentkezett akkora erővel. Azt hiszem meg kell tanulnom kkinyílni ismét a világ felé. Az elmúlt 9+8 hónap teljesen a befelé fordulásról szólt, most ismét kell egy kis idő, hogy ismét ki tudjak nyílni, és az egyetlen társaságom ne csak Mackó és az apukája legyen.

végtére is itt a tavasz

7. hónap 2010/03/29

Már három hete adós vagyok a 7 hónapos beszámolóval, de most, hogy itt a tavasz, egyre kevesebb időm van az események dokumentálására. Ábel rohamos léptekben halad a fejlődésben. Végre már néha megfordul magától is, akár fél órákat is elvan ülésben vagy hason. A legújabb trükkje, hogy ha felültetjük, akkor előredől, kicsit bizonytalankodik, de azért négykézlábra áll. Hasból is próbálkozik már azzal, hogy felnyomja magát, de ez azért meg nem megy neki annyira.Hiába, egy ekkora fejjel és popóval nem könnyi megküzdeni.

Ha már a méreteknél tartunk, Mackó mostanra már 75 centi és 9300 gramm.  A fejkörfogatát már inkább nem is mértük meg, mindenesetre a 49-es sapka már kicsi rá (: Igazi kis hurkás kölyök lett, akin alig fér már el az a sok “izom”.

Egyre nagyobb étvággyal eszi a szilárd ételeket, a 7. hónap kezdetével már húst is kapott. Az apukájához hasonlóan nagy húsimádó, csirkével keverve még az eddig utáltnak számító zöldségek és főzelékek is lecsúsznak.

Ami az akaratát illeti, igen határozottan tud ellenkezni, ha elveszünk tőle valamit, amit nagyon szeret, és szabályosan felhúzza az orrát, ha valami olyan történik vele, ami nincsen ínyére. Egy valódi akaratgombóc, aki a nemtetszését hangos kiabálással is bármikor képes a tudtunkra adni.

Egy igazi kis oroszlánkölyök

fordul a világ 2.0 2010/03/06

CSütörtökön elérkezett a nap, amire annyira vártunk. Mackó végre annyira szeretett volna megkaparintani vmit, amiért hiába nyúlkált, hogy kénytelen volt hátról hasra átfordulni. Ez a dolog aztán annyira tetszett neki, hogy a nap során még egyszer kipróbálta, hogyan is kell. Mondanom sem kell, hogy azóta sem csinálta újra. És mondanom sem kell, hogy mindkétszer lemaradtam róla.

Most megint várhatok a soromra

Nyammm 2010/02/21

Lelkes anyukaként az ember igyekszik megfogadni a szakirodalom tanácsait, különösen, ha kutatási adatokat is feltűnnek a nevelési jótanácsok mellett. Így vagyok én is a szoptatással. A WHO szerint a csecsemők 6 hónapos korukig kizárólag csak anyatejet kell, hogy kapjanak, igény szerinti szoptatással kell biztosítani a megfelelő tejellátást, ami mellett nincsen szükség se vízre, se teára, se gyümölcspépre. Nem volt így teljesen tiszta a lelkiismeretem, amikor 5 és fél hónapos korában elkezdtem Mackónak bevezetni a gyümölcsöket. Szabályos lelkiismeret-furdalást éreztem, hogy megszegünk egy olyan elvet, ami egészen eddig az egyik legkeményebb vezérfonala volt az életünknek. A szoptatásokhoz igazítottunk mindent, Mackó igényei metronómként adták a ritmust az amúgy néha eléggé hektikus napjainkhoz.

Régóta vártam már, hogy elkezdhessük a hozzátáplálást. Mackó születésekor annyira távolinak tűnt a hat hónap, amit csak tejjel kell kihúznunk, és annyira nagynak tűnt a nyomás is rajtam, hogy nekem, illetve a belőlem jövő tejnek kell kizárólag életben tartania a gyereket. Nagy szavak ezek, és talán kívülállóknak érthetetlenek is, hiszen ezelőtt én sem gondoltam volna soha, hogy a szoptatás ekkora felelősség. Vártam tehát a 6 hónapos kort, egy-egy szűkösebb tejes napon pedig valósággal számoltam a napokat.

Furcsamód a hozzátáplálással azonban nem jött el a nagy megkönnyebbülés ideje. Nem szeretnék túlzottan szentimentálisnak tűnni, de a szoptatás kizárólagosságának megszűnése néha kicsit szomoróvá tesz, mert kezd elmúlni egy olyan időszak, ami soha nem fog már visszatérni a kettőnk életébe. Érdekes ugyanakkor az is, hogy soha annyi tejparám nem volt, mint mióta Mackó már szilárd táplálékon is él. Nehéz ugyanis beszabályozni a dolgok működését úgy, hogy már a különböző ételmennyiségek kiegészíteseként van szükség csak a tejre.

Van azért persze jó oldala is a hozzátáplálásnak, például az, hogy soha ennyit nem nevettünk még Mackó apukájával, mint amennyit mostanában derülünk egy-egy kajálásnál. Lassan belejövök a különböző babakaják itthoni kotyvasztásába is, és annak ellenére, hogy megszűnt valami exkluzív viszony Macifiú és köztem, kifejezetten örülök neki, ha látom, hogy a másoknak mekkora örömet okoz, hogy a kisfiamat etetik.

Meg kell tanulni minden újban meglátni a jót

félszülinap 2010/02/09

Szinte hihetetlen, hogy fél évvel ezelőtt ilyenkor még a kórházban ismerkedtünk Mackóval, miközben az apukája hevesen tejet fakasztott a munkatársakkal. Akkoriban teljesen elképzelhetetlennek tűnt, hogy valaha is sikerül majd fájdalom nélkül felülni az ágyban és fájdalom nélkül szoptatni. Hamar eltelt ez az első félév, és néha amennyire siettettem az időt, hogy minél inkább lássam Maci fejlődését, most már annál inkább lassítanám a perceket. Jó lenne minél többet magamba szívni ebből az időszakból, amikor annyira jó nézni, hogy a fiam minden nap valami újat fedez fel, alakul a személyisége, és az élet legegyszerűbb dolgai teszik a legboldogabbá.

6. hónap 2010/02/09

Féléves korára macifiú akkora, mint az átlag magyar 9 hónapos. 8700 gramm és 75 centi. Az elmúlt pár napban igazi kis hisztigép lett. Az akarata egyre határozottabban látszik, nem szeret egyedül lenni, hamar megun egy-egy játékot, és még mindig leginkább azt szereti, ha énekelünk vagy bohóckodunk neki. A napközbeni alvásokkal még mindig hadilábon áll, esténként is sokszor nehéz elaltatni, viszont szinte minden nap átalussza az éjszakát. Napirendünk még mindig nincsen, de azért kezd kialakulni egyfajta ritmus. Mackó reggel 7 és 8 között kel, és ha a fene fenét eszik is, fél tíz előtt nem hajlandó este elaludni. Két hete szilárd táplálékot is eszik, hallgat a nevére, és szeret tévézni (sajnos). Biztosan ül, de nem forog, bár a múltkor egy nagy svunggal sikerült lekevernie magát a kanapéról. Kalimpál, ha szeretné, ha felvennénk, és irtó nagy hangon tud kiabálgatni, ha valami tetszik neki.

Ja, és azt mondtam már, hogy gyönnnnnyörű (:

paramami beindul 2010/01/27

Azt kell mondjam, hogy a magammal kapcsolatos elvárásaim tekintetében egészen eddig teljesen jól álltam. Ábci megszületése előtt ugyanis azt hittem, hogy éjjel-nappal parázni fogok, és – mivel jó hipochonder vagyok -, rendre különböző betegségeket magyarázok majd be szegény gyereknek. Ehhez képest igazi pánikroham eddig nem volt, és eltekintve attól az egy alkalomtól, amikor Mackó válla először megroppant és az én szívem elkezdett zakatolni, tulajdonképpen nem is akartam ok nélkül hívni az orvost. Sőt, olyan esetben sem hívtunk végül orvost, amikor már Maciapu is megemlítette a lehetőséget. (Na jó, az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy heti szinten csetelek K-val, aki gyerekorvos )

Egészen mostanáig nem paráztam, mert a napokban észrevettem már magamon, hogy aggódom kicsit. Mackó ugyanis nem forog. Szűk két hét múlva 6 hónapos lesz, és attól a pár alkalomtól eltekintve, amikor hajlandó volt a hasáról a hátára fordulni, egyszerűen nem csinálja, amit kellene. Mi persze tudományosan közelítjük meg a témát: Mackót ösztönözzük, bízatjuk, no és tornáztatjuk. A legviccesebb az, amikor ott fekszünk mellette a szőnyegen az apjával, és próbáljuk rávenni a forgásra, de nem megy. Lebegtetjük előtte a játékokat, cuppogunk, mosolygunk, tapsolunk – Maci örül, nevet, kapálózik, csúszik a hátán/hasán, de esze ágában sincsen fordulni. Ehelyett inkább imád ülni, a minap pedig azon kaptam rajta, hogy a négykézláb állással próbálkozik. Magától persze nem ül még fel, de megtámasztva már egész hosszú ideig ül és játszik. Jókedvű, kiegyensúlyozott, egészséges. Persze, ahogyan a nagyanyám szokta mondani, a vezérhangya azért megindult a fejemben, és be kell valljam, hogy aggódom, hogy nem jó ez így. Annyit lehet hallani a mozgásfejlődésben nem észrevett hiányosságok és a későbbi tanulási zavarok összefüggéseiről, plusz a hiúságomnak sem tesz jót, hogy az én kisfiam, aki mindent annyira jól csinált eddig, azt vajon miért nem érdekli forgás.

Persze az is lehet, hogy csak nem annyira eredménykényszeres, mint a parás kicsi mamikája.