összevesztünk 2010/01/11

Most először mióta megszületett Maciboj és én összevesztünk. Olyan ugyanis eddig is volt már, hogy vagy én voltam mérges, vagy ő, de most sikerült oda és vissza megvalósítanunk a dolgot. Történt uyganis, hogy a kisfiam egyszerűen nem volt hajlandó elaludni tegnap este. Bevetettem mindent: volt ringatás, éneklés, mesélés, szoptatás, de minden egyes alkalommal, amikor a feje elérte a kiságy matracát, a szeme kipattant, és ha ez még nem volt elég rögtön sírásra is görbítette a száját. Kábé másfél óra elteltével feladtam és kijöttem a szobájából, amire hangos ordítás lett a válasz 3 másodpercen belül. Tudom, hogy nem szabadott volna, és így utólag gyötör is miatta a lelkiismeret-furdalás, de egyszerűen nem bírtam tovább a feszkót. Pár perc múlva aztán összeszedtem magam és kihoztam a nappaliba Mackót, hogy akkor legalább legyen velünk, amíg vacsorázunk, hátha abba kicsit belefárad. Ekkor vettem észre, hogy nem csak én, de a fiam is zabos. Ott ült a hordozójában, beszívta az alsó ajkát és végig, egész vacsora alatt tüntetően csak az apját bámulta. Végül neki is kellett lefektetni. A nagy durca egyébként éjfélig tartott, amikor Mackó pont amikor már elaludtam volna, hirtelen álmában felsírt, és csak azzal lehetett megnyugtatni, hogy az anyukája puszilgatta és ringatta.

Na ilyen egy oroszlán gyerek skorpió aszcendenssel.

3. hónap 2009/11/08

Macifiúnak nem csupán félnévnapja volt ma, de egyben elérte a 3 hónapos kort is. Saját mérésem szerint 6530 gramm és 68 centi (kíváncsi vagyok, hogy a védőnő mit mér majd). Sokat mosolyog, utánozza a hanglejtésünk, éber, a hangom felé fordul, és néha már olyan, mintha elkezdene nyúlni is egyes tárgyakért. Egyelőre azt veszem észre, hogy a feltűnően színes dolgok érdeklik, és ha meglát valami különösen vonzót, akkor látni az arcán ahogyan erőlködik, hogy megérintse a kezével. Elképesztő néha azt látni, hogy egy számunkra ennyire természetes mozdulat mekkora koncentrációt igényel ilyen fiatal korban.

Sok anyuka mondja, hogy 3 hónapos korra már megismerte a gyereke jellemét, beállt náluk a napirend, megtanulta megkülönböztetni a sírásokat, a gyerek pedig egyedül is játszik már hosszú perceket. Nos, vagy én vagyok a világ egyik legrosszabb anyukája, vagy a gyerekem egy igazi különc, de mi még mindig küzdünk a fent említett dolgokkal. Nem mindig tudom megállapítani a sírások okát, a napirenden az elmúlt egy hétben rengeteget dolgoztam, de még így sincsen meg (erről majd legközelebb), a gyerek jelleme pedig még mindig talány számomra, csakúgy mint az, hogy mi a fenét is tudna egyedül játszani ennyi idős korban. Az egyetlen igazi nagy eredményünk, hogy az elmúlt héten már 5 éjszakát átaludt.

És ez az egész így jó, ahogyan van.

ám legyen 2009/10/28

Macifiú kb. fél órája üvölt, megvolt a azoptatás, a dúdolgatás, a rázogatás, a szellőztetés, a pelenkázás, de ő üvölt rendületlenül, és szinte már látni, ahogyan lilul a feje. Csüggedten és egy hatalmas sóhaj közepette Macifiú apukájára néztem:
- Most mit csinálunk ezzel a gyerekkel? – a másodperc tört része alatt jött a válasz:
- Felneveljük.

Hát ja.